2019. szeptember 2-án iskolánkban is újból megszólalt a csengő. Jelezte, hogy elkezdődik egy újabb, a 2019-2020-as tanév. Tanulóink szokás szerint az udvaron gyülekeztek, s várták, hogy megérkezzenek a szemközti óvodából az első osztályos gyerekek.
Máté Péter „De nehéz az iskolatáska” című dalára kísérték át kézen fogva az 5. osztályos tanulók a megszeppent Kicsiket. Amint a zene elhallgatott, igazgatónk köszöntötte a Vendégeket, a Szülőket és a Tanulókat. Elmondta az új tanév elvárásait, újdonságait, tájékoztatást nyújtott a nyári karbantartási munkálatokról, az új digitális panelek érkezéséről és használatáról. Bemutatta az újonnan érkező tanulókat és tanárokat. Köszöntötte az aranydiplomás pedagógust, Simon Lászlónét, aki iskolánkban matematikát és fizikát tanított, valamint átadta a Pedagógus Szolgálati Emlékérmet Nyírőné Csibi Margitnak, aki 40 éves lelkiismeretesen végzett pedagógusi hivatás után megérdemelt pihenését töltheti családja körében. Majd ámulattal hallgattuk elsőseink iskolaváró verseit, amelyeket olyan bátran, magabiztosan adtak elő. Ennek örömére minden kis elsős emléklapot kapott ajándékba. Remélhetőleg, minden kisdiák és pedagógus is jól fogja magát érezni iskolánkban!

 

>>>KÉPEK<<<

 

 

Go to top